Driestar Christian University - Partiumi Keresztény Egyetem együttműködés

Online oktatási projekt az erkölcsi nevelés témakörében

Dr. Maior Enikő rektorhelyettes hollandiai kapcsolatainak eredményeképp a Driestar Keresztény Egyetem nemzetközi kapcsolatok erősítését célzó programjába kapcsolódott be a Partiumi Keresztény Egyetem Tanító- és óvóképző szakja 2020 első félévében. Az előkészületek (témaegyeztetés, feladatok kidolgozása) szeptembertől novemberig tartottak, majd november és december hónapban került sor a találkozásokra az online térben. Dr. Bordás Andrea tanárnő koordinálásával egyetemünkről hat másod- és harmadéves hallgató vett részt a projektben. A hollandiai partnerintézmény kilenc diákjának koordinátora pedig dr. Eefje van de Werfhorst volt. A projekt célja ismertetni és bemutatni, hogy hogyan zajlik az erkölcsi nevelés az adott országokban, valamint megtapasztani, melyek azok a közös keresztény értékek, amelyek az oktatási rendszerek különbözőségei ellenére összekötik a résztvevőket.

Az első találkozón mindkét intézmény diákjai bemutatókat tartottak három témában: az egyetem és a szakon folyó képzés sajátosságai, az ország oktatási rendszere, az erkölcsi nevelés helye, szerepe az oktatásban. Ugyanekkor került sor a kiscsoportok kialakítására és a témaválasztásra. A csoportmunka során a két intézmény hallgatói virtuálisan összedugták a fejüket, ötleteket, témákat és módszereket ajánlottak egymásnak, s a kötetlen beszélgetés közben egymás kultúrájával, nyelvével is ismerkedtek. A projekt végeredményeként minden csoport két-két lecketervet/tevékenységtervet készített a választott témában, amit a harmadik találkozón mutattak be és beszéltek meg.

 

“Rengeteg élménnyel gazdagodtam a mai nap folyamán. Szuper volt megismerni a lányokat, látni az Driestar Egyetemet, kicsit belesni az ottani életbe. Úgy voltam ezzel a projekttel, hogy vágjunk bele, csináljuk meg, s gyorsan legyünk túl rajta, mert akadályokba ütköztem az angol nyelv téren. Viszont onnantól kezdve, hogy kiscsoportokba kerültünk, s lehetőségem volt külön azt a három holland lányt megismerni, már minden rossz érzésem elmúlt. Telefonszámot cseréltünk, s Whatsappon kommunikálunk a továbbiakban. Nagyon tetszik a lányok hozzáállása, kisugárzása és elképesztően kedvesek! Abszolút nem bántam meg, hogy részt veszek ebben, s alig várom a következő alkalmat.”

Deák Alexandra, II. éves hallgató beszámolója

„A projektnek köszönhetően betekintést nyerhettük a holland oktatási rendszerbe, azokba a módszerekbe, amelyeket ők előszeretettel alkalmaznak a tanítás során, illetve, hogy milyen értékeket tartanak fontosnak. Elvi alapjuk Isten szava, illetve a Biblián alapuló hit. Ez a keresztény identitás az alapja a szervezetüknek, mindent a keresztény hitükre alapoznak. Az odaadás, a megbízhatóság, a bölcsesség, a hovatartozás és a bátorság mércéjét használják minden dologban, amit végeznek. Emellett mi is bemutathattuk a saját oktatási rendszerünket, széles körű betekintést adva a másik egyetem résztvevőinek.

Úgy gondolom a projekt lehetőséget adott arra, hogy külföldi tanulókkal ismerkedjünk meg, ráláthassunk arra, hogy miben és mennyivel másabb az oktatás náluk, mint nálunk. A holland diákok segítőkészsége és kedvessége hozzájárult a közös munka sikerességéhez. Jó volt látni, hogy mennyire kíváncsiak és érdeklődők, és az sem mellékes, hogy egy idegen nyelv, jelen esetben az angol nyelv fejlesztésére is sor került a közös beszélgetések, lecketerv írása közben.”

Mészáros Zsuzsanna, III, éves hallgató beszámolója

"Amikor elvállaltam ezt a projektet, voltak kétségeim, félelmeim, hogy az angol nyelvtudásom nem lesz elegendő. Azonban már az első ”találkozás” után rájöttem, hogy az együttműködés, a közös munka nem csak a beszélt nyelven keresztül tud létrejönni, ha olyan kedves, szeretetteljes, megértő és segítőkész emberekkel kerülünk kapcsolatba, mint amilyenek ezek a holland lányok. Mindamellett, hogy megtapasztalhattam, betekintést nyerhettem a hollandiai egyetem ugyanazon szakába, amit én is tanulok, számos hasznos és érdekes ötlettel, információval gyarapodott tudásom! A lányokkal beszéltünk, tartottuk a kapcsolatot a 3 hét alatt, és bízom benne, hogy ha nem is napi rendszerességgel, de majd néha még elbeszélgetünk, hiszen az országok határai nem szabhatnak határt a barátságok, ismeretségek létrejöttének. Minden szempontból megérte ezt végigcsinálni, részt venni benne, hiszen egy életre szóló élményt kaptam általa!"

Fábián Bernadett, II. éves hallgató beszámolója

 

"Hálatelt szívvel gondolok az elmúlt három hétre. Lehetőségünk volt kicsit megismerni a Driestar Keresztény egyetemen tanuló tanítóképzős lányokat. A projekt folyamán láttuk azokat a dolgokat, amiben különbözik az oktatási rendszerünk, de sikerül felfedeznünk a hasonló módszereinket, meglátásainkat és megtaláltuk a legjobb közös pontot: a hitre való nevelés fontosságát. Eleinte tartottam belevágni ebbe a projektbe, de menet közben megtöltötte a szívem minden jóval. Csodás élmény volt megtapasztalni, hogy bárhol is élünk a Földön és bármilyen nyelvet is beszélünk a gyermek- és Istenszeretet összekapcsol minket. Sok sok új élménnyel és tapasztalattal lettem gazdagabb."

Bajusz Bea, II. éves hallgató beszámolója

 

"Szeretem a kihívásokat, ezért is vállaltam a részvételt. A projekt elején, bevallom, kicsit megrémültem, hogy angolul kell órákon keresztül beszélni, megértetni magunkat a holland lányokkal, sőt, még lecketerveket is összehozni. De ez az első találkozás után rendeződött, élveztem az új kihívást. Kiscsoportokban kellett dolgozzunk, három holland és két magyar arányban voltunk felosztva. A mi csoportunkban levő lányok nagyon aranyosak voltak, könnyen össze tudtunk dolgozni, hamar megértettük egymást, és ha mégsem tudtuk szavakkal elmagyarázni gondolatainkat, elővettük a jól bevált mutogatós technikát, vagy segítségünkre volt a szótár.

Virtuális betekintést nyerhettünk az ottani rendszerbe, szemléletbe. Számomra a legjobb rész az volt, amikor egymást tanítottuk, ők hollandul minket, mi magyarul őket. Érdekes élmény volt a lecketervek kiötlése is. Elmeséltünk néhány itteni szokást, itt bevált jó ötleteket, és ezeket építették be a lecketervbe a többiek, holland stílusban. A terv mindenkié volt, mert mindenki hozzátette a saját ötleteit, gondolatait. Együtt alkottunk egy egészet.

Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy egy ilyen nem mindennapi programban részt vehettem. Örök élmény marad."

Back Annamária, III. év

 

"Mikor rábólintottam arra, hogy részt vegyek ebben a projektben, nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet, mivel így az egyetem utolsó évében nagyon sok a teendő, s emiatt kissé pluszmunkaként tekintettem rá. Illetve tartottam attól, hogy nem leszek képes gondolataimat a megfelelő módon megfogalmazni angol nyelven. Már az első alkalommal, amikor találkoztunk az online-térben, világossá vált, hogy mégiscsak érdemes volt ebbe belefogni, mivel a lányok és a tanárnő nagyon kedvesen és közvetlenül viszonyult hozzánk. Mindenki hihetetlenül szimpatikus volt, és ez a fogadtatás lendületet adott a projekt megvalósításához. Az online találkozók által úgy gondolom, hogy két különböző nemzet egyetemi hallgatói megtanultak jól együttműködni, közösen kidolgozni csoportonként két-két lecketervet, amit úgy gondolom sikerült megoldanunk maradéktalanul, s számomra ez nagy szó, mert nem mindennap adatik efféle kollaborációra lehetőség.

Ez a néhány alkalom nagyon jó tapasztalatszerzés volt mindannyiunk számára az együttműködést tekintve. Jó volt betekintést nyerni egy másik nemzet oktatási rendszerébe, meghallgatni az ő egyetemükkel és tanítóképző szakával kapcsolatos információkat, érdekes volt hasonlóságokat és különbségeket felfedezni. Különös képen tetszett a mély keresztény identitásuk, amelyet a növendékeikben is igyekeznek erősíteni a tanórák során.

 A lecketervek megírásakor főként a Bibliából inspirálódtak, bibliai történeteket dolgoztak fel, ezáltal a megfelelő hozzáállást, viselkedést sugallva a gyerekeknek önmaguk és embertársaik irányába.  Ezek a bibliai értékek, mint a szeretet, hit, remény, őszinteség, adakozás, bátorság feldolgozása, beépítése az erkölcsi nevelés tananyagába nagy elsőbbséget élvez.

 Úgy gondolom, hogy mindenképp hasznunkra vált ez a projekt, új információkkal, kapcsolatokkal, élményekkel és immáron emlékekkel gazdagodtunk. Ezúton szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy csatlakozhattam ehhez a feladathoz."

Buda Mária, III. éves hallgató

CsapatMoral educPartium Christian UniversityScreenshot 130 Screenshot 164 Screenshot 162 Screenshot 154 Screenshot 157 Screenshot 152 Screenshot 159