Vendégelőadások a tanító- és óvóképzősök, illetve a magyar szakosok számára

Dr. Molnár Csilla egyetemi docens, kultúrakutató volt a vendégünk a Soproni Egyetemről

2017. március 27-31. között Dr. Molnár Csilla egyetemi docens, kultúrakutató volt a vendégünk a Soproni Egyetemről. A Partiumi Keresztény Egyetem magyar szakos hallgatói számára “Az ÉN megjelenése a mediatizált térben” címmel tartott előadást, amelyben a szöveges és a képi közvetítés közti kapcsolatokat  vizsgálta. A tanító- és óvóképzősök számára “Szimbólum és hermeneutika egy kortárs magyar filmben” címmel tartott előadást, mely során a hallgatókkal közösen nézték meg Schwecthje Mihály “Az alma” című filmjét és elemezték, a történet több lehetséges értelmezését is adva.

Img 1941