Keresztény nevelés nemzetközi kurzus Hollandiában, Goudában

Másodéves hallgatónk, Baricz Napsugár-Beáta beszámolója a Driestar Keresztény Egyetemről 

Másodéves hallgatónk, Baricz Napsugár-Beáta az idei őszi félévben a hollandiai Driestar Christian University for Teacher Education egyetem International Class: Christian education képzését végzi ösztöndíjasként az Erasmus és a PKE támogatásával.

Lejjebb Napsugár rövid képes beszámolója olvasható az elmúlt két hónap tapasztalatairól.


Már majdnem két hónap telt el azóta, hogy megérkeztem Goudába és a Driestar Keresztény Egyetemen tanulok. Az első néhány hét kicsit nehézkes volt, a nyelv miatt is és azért is, mert itt másképp működnek a dolgok.

Ez idő alatt volt lehetőségem meglátogatni általános iskolát, középsikolát és speciális iskolákat. Sok mindent megtanultam, láttam különféle ötleteket a tanításban, kulturális sokkot éltem át. Rájöttem, hogy a világ sokkal nagyobb, mint gondoltam és hogy eddig kicsiben láttam az életet. Megtanultam, hogy az, ahogyan én csinálom a dolgokat nem mindig a legjobb és szinte biztos, hogy nem mindenhol megszokott. A hollandokról azt mondják általában, hoy szeretnek egyedül dolgozni, de ez nem teljesen igaz arra a közösségre, amelybe csöppentem. Megtanultam, hogy a jó kapcsolatok felépítése elengedhetetlen, úgy a diákokkal, mint a kollégákkal és, hogy csapatban dolgozva sokkal többre haladhatunk, mint egyedül.

Nagyon örülök, hogy megkaphattam az ideutazás lehetőségét, hogy itt tölthetek ennyi időt, hogy fejlődhetek minden területen. Azt hiszem elmondhatom, hogy soha nem fogom megbánni, hogy jelentkeztem.

Baricz Napsugár-Beáta, 

Az óvodai és elemi oktatás pedagógiája szak másodéves hallgatója 

Napsi GoudaNapsi Gouda 2Napsi Gouda 3