Tanulmányi hét a Debreceni Egyetemen

Tanító-, óvóképzős hallgatók a DE Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán, Hajdúböszörményben

Hat első éves tanító-, óvóképzős hallgató és dr. Bordás Andrea adjunktus vett részt a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara által szervezett intenzív tanulmányi héten. A mindennapi óvodalátogatás és előadások, foglalkozások mellett jutott idő könyvtározásra és szabad programokra is.

Köszönjük a szervezőknek a lehetőséget és a kar hallgatóinak, oktatóinak a segítőkészséget, kedvességet, amivel fogadtak!


Beszámoló - Hajdúböszörmény, 2019. 04.01-05.


Elsősorban szeretnénk köszönetet mondani a Hajdúböszörményben eltöltött  tanulmányi hét alatt szerzett tapasztalatokért. A kint töltött idő nagyon hasznos volt számunkra. Az első nap, amikor megérkeztünk a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karára Hajdúböszörménybe, körbevezettek bennünket, közben bemutatták az egyetemet, és annak területén belül az óvodát, a könyvtárat, a kollégiumot.

A Hajdúböszörményben töltött tanulmányi hét alatt volt lehetőségünk mélyebben belelátni a magyarországi óvodai életbe, ugyanis április 1-je és 5-e között minden délelőttöt a Debreceni Egyetem gyakorló óvodájában tölthettünk, megfigyelve az ottani módszereket, tevékenységeket. Jó volt látni, hogy mennyire gyermekközpontú ott az óvodai nevelés, és nagy hangsúlyt fektetnek a szabad tevékenységekre. Fontos, hogy felismerjük, a játéknak óriási szerepe van a gyermekek életében, hisz a játék által ismerkednek környezetükkel, a világban zajló eseményekkel és a közösségi élettel. Nevelésfelfogásuknak köszönhetően a különböző csoportokba járó gyerekek derűs, családias körülmények között tölthetik napjaikat.

Volt lehetőségünk megbarátkozni a hajdúböszörményi hallgatókkal és beszélgetni az ottani oktatásról. A pedagógiai gyakorlat rendszere egészen más mint nálunk, hiszen ők egymást váltva két hétig folyamatosan hospitálnak, majd újból az egyetemi órákon  vesznek részt. Nagy előny számukra, hogy egy udvaron van a gyakorló óvoda, az egyetem és a kollégium is. Volt lehetőségünk óra megfigyelésre, amely során videóban láthattuk, ahogyan a gyerek már az óvodában megtanulja az önállóságot, felöltözik egyedül, mielőtt kimennek az udvarra, rendet teremtenek a teremben.

Az óvodai megfigyelések mellett, kihasználva a szabad időnket, hétfőn elmentünk a Bocskai Gyógyfürdőbe, ahol kipihenhettük az elmúlt hetek fáradalmait, kedden Debrecenbe mentünk, ahol egy vígjátékot néztünk meg a moziban. A szerdai napot izgatottan vártuk,  mivel be kellett mutatnunk egyetemünket és Nagyváradot, majd az előadás után, az ottani hallgatók elvittek minket bowlingozni, nagyon jól szórakoztunk. Az estét egy filmnézéssel zártuk a szobánkban, amibe mindegyikünk belealudt. Csütörtökön ellátogattunk a Debreceni Egyetemre, ahol körbe néztünk, majd egy nagyon finom hamburger után, az egyetem mellett lévő Debreceni Nagyerdőben készítettünk fotókat a gyönyörű magnóliafákkal.

Kalmár Renáta, Koncsárd Anna, Lazar Cristina, Papp Emília, Ruszt Beáta, Togyer Alexandra

55849469 2218906968361885 4914107928597757952 n55927981 2290330427891196 1168238564870193152 n56196636 406672760146377 5445911320354357248 n56549488 586859751811605 7148834581561475072 nImg 5976Img 5981Img 6003Img 6008Img 6044Img 6010Img 6012Img 6541Img 6588Img 6610Img 6622Img 6623Img 6627Img 6221Img 6769Img 6799